A tartási és életjáradéki szerződések kapcsán sokszor csak a negatív hírek jutnak az eszünkbe, pedig igenis megvan a helye a jogrendszerben és az életükben. Hogy miért? Mert napjainkban egyre több idős ember marad egyedül, mivel a fiatalok kényszerűségből vagy kalandvágyból elköltöznek nagyvárosokba vagy külföldre.
Az idős emberek számára pedig a tartási vagy életjáradéki szerződés jelenthet megoldást arra, hogy életük végéig legyen valaki, aki gondoskodik róluk. Nézzük, mi a különbség a tartási és az életjáradéki szerződések között és hogy hogyan is kerül a képbe a haszonélvezeti jog.
Tudnivalók a tartási és életjáradéki szerződésekről
A Polgári Törvénykönyv 6. könyvében rendelkezik e két szerződés fajtáról. A tartási szerződéses jogviszonyban egyrészt van a tartásra kötelezett, aki köteles az idős ember körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására, illetve gondozására, pontosabban köteles a tartásra jogosult lakhatását biztosítani, élelemmel és ruházattal ellátni, gondozni, betegsége esetén ápolni és gyógyíttatni.
Másrészt jelen van a jogviszonyban a - már említett - tartásra jogosult, aki a tartás fejében ellenérték adására köteles. Ez az ellenérték jellemzően a saját tulajdonú ingatlan szokott lenni. Természetesen létezik ingyenes tartási szerződés is, melyben az idős jogosult nem köteles ellenszolgáltatást nyújtani a tartás fejében.
A tartási szerződés kapcsán lényeges, hogy ha annak tárgya ingatlan, akkor azt mindig írásba, azaz ügyvéd által ellenjegyzett okiratba kell foglalni (Ptk. 6:491. § és 6:492. §). Ezt követően a tartásra kötelezett tulajdonjoga már bejegyezhető az ingatlan- nyilvántartásba. Ezzel egyidejűleg, ha a tartásra kötelezett nem ad biztosítékot, az ingatlan - nyilvántartásba a tartási jogot is be kell jegyezni, azonban a tartási jog nem jelenti azt, hogy a tartásra jogosult idős ember az ingatlant használhatja, csupán annyit jelent, hogy ha nem kellő módon végzi a gondoskodást a kötelezett, akkor a jogosult idős az ingatlanból nyerhet kielégítést a végrehajtásra vonatkozó szabályok szerint.
Előfordulhat azonban, hogy a tartásra jogosult idős ember az ingatlanban szeretne lakni élete végéig, ekkor - a tartási jog mellett - érdemes haszonélvezeti jogot is alapítani.
A haszonélvező röviden az a személy, aki az ingatlant birtokolhatja, használhatja, hasznait szedheti, de azzal nem rendelkezhet, tehát nem értékesítheti és hitellel nem terhelheti, jogait pedig köteles úgy gyakorolni, hogy közben az ingatlan állagát kíméli (ha szeretnél hosszabban olvasni róla, kattints a “Haszonélvezeti jogról közérthetően” című cikkünkre). A haszonélvező jogai olyannyira erősek, hogy jogai gyakorlásában a tulajdonost megelőzi, ezáltal remek biztosíték a tartásra jogosult idős emberek számára.
Figyelem! Sem a tartási jog, sem a haszonélvezeti jog nem befolyásolja az ingatlan forgalomképességét, azaz mind a tartási joggal, mind a haszonélvezeti joggal terhelt ingatlan értékesíthető, ezek a jogok pedig a mindenkori tulajdonost fogják terhelni.
Ha nem alapítanak haszonélvezeti jogot a tartásra jogosult idős javára és a tartási szerződésben sem térnek ki arra, hogy a tartásért átruházott ingatlanban az eltartó biztosítja az idős lakhatását, akkor sajnos semmi sem garantálja, hogy az idős eltartott az ingatlanban maradhat. A haszonélvezeti jog tehát kellő biztosítékot jelent egy ilyen helyzetben.
A tartási szerződés megszűnik az idős tartásra jogosult halálával, a tartásra kötelezett halála esetén a továbbiak az öröklés szabályai szerint alakulnak, azaz az elhunyt tartozásaiért való felelősség szabályai szerint annyiban száll át az örökösre, amennyiben a kötelezett haláláig nyújtott tartás az ellenszolgáltatást (azaz az idős személy ingatlanának forgalmi értékét) nem fedezi. Tehát ha a kötelezett haláláig már akkora összegben gondoskodott az idős emberről, amennyi fedezi az ingatlan forgalmi értékét, akkor a továbbiakban az örökösök tartásra nem kötelezhetőek.
Mivel a tartási szerződés hosszú évekre szól, így kialakulhatnak nézeteltérések az idők során, sőt lehetséges, hogy olyannyira megromlik a jogosult és a kötelezett viszonya, hogy a tartási szerződést módosítani kell. Erre van lehetőség, még pedig úgy, hogy a bíróság életjáradéki szerződéssé átalakítja a tartási szerződést és ítéletben határozza meg a tartásra kötelezettet terhelő szolgáltatást. Ha azonban a szerződés célja a módosítással nem elérhető, akkor a bíróság meg is szüntetheti azt (Ptk. 6:495. §).
Az életjáradéki szerződés esetében járadékadásra kötelezett és járadékszolgáltatásra jogosult (azaz az érintett idős személy) szerepel a jogviszonyban. Ez esetben a szerződés arról szól, hogy a jogosult halálig meghatározott pénzösszeg vagy más időszakonként visszatérő szolgáltatás nyújtására kötelezett (jellemzően például termény) a járadékadásra kötelezett személy, melyet havonta kell teljesíteni (Ptk. 6:497. §). Ez az egyetlen amely megkülönbözteti a tartási szerződéstől, egyebekben a tartási szerződésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Amennyiben a járadék ellenében a jogosult ingatlan tulajdonjogát ruházza át, úgy a jogosult javára életjáradéki jogot kell bejegyeztetni az ingatlan - nyilvántartásba. Azonban ebben az esetben is igaz, hogy az ingatlan használatára önmagában a bejegyzett életjáradéki jog nem jogosít, javasolt haszonélvezeti jogot alapítani, amely esetében a haszonélvező jogai gyakorlásában a tulajdonost megelőzi. Ezzel biztosítható a jogosult számára a lakhatása haláláig.
Mindkét esetben fontos ezeket tudni!
Mindkét szerződést szerencse szerződésnek is hívják, mert magukban hordozzák a szerencse elemet. Ez azt jelenti, hogy nem tudható előre, milyen hosszú időn keresztül kell teljesíteni a tartást vagy a járadékot és így az sem tudható, hogy vajon a tartás és járadék végül arányban lesz e az ingatlan értékével. Persze előfordulhat, hogy rövid ideig kell nyújtania a kötelezettnek a tartást, ám ez a tény, azaz az ha a tartás ellenértéke nem éri el az ellenszolgáltatás értékét, nem teszi a szerződést megtámadhatóvá.